Hírek

Új sportág a Diákolimpián: belépett a cheerleading

A Magyar Cheer Szövetség csatlakozott a Diákolimpia versenyrendszeréhez, ami mérföldkő a sportág hazai történetében. A döntéssel gyakorlatilag elindult az első magyar cheerleading diákolimpiai sorozat szervezése, amelynek első országos döntőjét 2026-ban Eger rendezi.

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke kiemelte: a diákolimpiai mozgalom elsődleges célja továbbra is az, hogy minél több fiatal mozogjon, és a sport az életük természetes részévé váljon. Hangsúlyozta, hogy a tömegbázis építése kulcskérdés, ugyanakkor a versenyrendszer az élsport irányába is utat nyithat. Külön értékként beszélt a cheerleadingről, amely kevés olyan mozgásforma egyike, amely kifejezetten vonzó lehet a lányok számára, miközben a fiúk előtt is nyitott.

Simon Gábor, a Magyar Cheer Szövetség elnöke hangsúlyozta: a Diákolimpiához való csatlakozás jelentős lendületet adhat a sportág fejlődésének. Mint mondta, a szövetség jelenleg húsz városban működő tagszervezettel rendelkezik, amelyek az iskolákon keresztül széles körben tudják népszerűsíteni a cheerleadinget. A felkészülés részeként edzőképzési program indul a testnevelők támogatására, emellett videós tananyagok is készültek, amelyek bemutatják a diákolimpiai kategóriák koreográfiáit és mozdulatsorait.

A cheer szövetség bízik abban, hogy a táncos, vizuálisan erős formátum, valamint a fiatalok számára is ismerős mozgásvilág gyorsan népszerűvé teszi a sportágat az iskolákban, és hosszú távon stabil utánpótlást biztosít a cheerleading számára Magyarországon.

A cikk szerzője: Bányász Árpád

További híreink