Egyesületi színekben már szerepelt magyar hip-hop csapat kontinensviadalon, idén először azonban nemzeti válogatottként lép színpadra a Senior Hip-Hop Team. A csapat gerincét a PTE PEAC…
Először indul magyar nemzeti válogatott Senior Freestyle Pom Team kategóriában Európa-bajnokságon, melyet ebben az évben a Norvégiában, Osloban rendeznek meg június 28-30. között. Ennek apropóján…
Csaknem kétszáz gyakorlattal léptek színpadra a versenyzők, ezzel a VI. Cheerstars Magyar Bajnokság minden idők legnagyobb hazai cheerleading versenye lett. A mezőnyt külföldi csapatok is…
Négy ország több mint ezer versenyzője találkozik június 2-án Gyöngyösön, a VI. Cheerstars Magyar Bajnokságon, amely nemzetközi verseny is lesz egyben. Ez az eddigi legnagyobb…
Tizenhárom hazai felsőoktatási intézmény csapatai vettek részt a 2024-es Cheerleading MEFOB-on, ahol néhány egységnek nemcsak az országos bajnoki cím volt a tét. Két versenyszámban az…
Nagyszerű eredményekkel zárta amerikai útját a Szoó Regina – Fehér Barbara freestyle pom duó. A tavalyi világbajnoki helyezésüket csaknem megfelezték, az International Cheer Cup mezőnyében…
Hatodik alkalommal került sor Budapesten a Ludovika – ELTE-BEAC Spring Open cheerleading bajnokságra, melynek idén a Ludovika Aréna adott otthont. Az egész napos megmérettetésen színpadra…
Az alábbi dokumentumban található a 2024-es Cheer Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) versenykiírása: Versenykiírás – CHEER MEFOB 2024 Nevezési lap Show Cheer Team versenyszabályzat
Jelentkezz az egyetemi cheerleading válogatottba és vegyél részt a magyar all girl csapat tagjaként a 2024-es világbajnokságon! Információk a válogatóról: Időpont: 2024. március 24.…