A magyar cheerleadingben 2025 nem az a naptári év volt, amit csak átlapoztunk, hanem az, amire rá lehetett írni: na, ez már rendszer. A Magyar Cheer Szövetség új elnöksége az első teljes évét teljesítette – és látszott is rajta: szervezettebb működés, több projekt, több képzés, erősebb nemzetközi jelenlét, és egyre kevesebb félreértés arról, hogy ez nem „pompon és mosoly”, hanem pontozásos versenysport.
Simon Gábor, elnök szerint a legfontosabb fordulat szervezeti és pénzügyi alapokon történt meg: a HM Sportértfelelős Államtitkárságával, Sportintézettel (NSMI) és a Nemzeti Versenysport Szövetséggel közösen dolgozva a háttérben, a cheerleading támogatott sportág lett, ami hirtelen nemcsak szép tervlapokat, hanem megvalósítható programokat jelentett. A háttérmunka látványos része az volt, hogy a szövetség életében először lett főállású munkatárs – és ezzel együtt a mindennapok is „versenyképesebbé” váltak. Az adminisztráció, a szervezés, a tagszervezetekkel való kapcsolattartás és a projektek koordinálása egy kézben, napi szinten futott, ami gyorsan éreztette a hatását: több lett a kapaszkodó.
A 2025-ös év másik nagy üzenete az volt, hogy Magyarország nem csak résztvevő akar lenni, hanem partner. A szövetség ősszel nemzetközi konferenciát és szakmai programokat hozott Magyarországra, amivel – Simon Gábor megfogalmazásával – „más polcra” kerültünk: látták, hogy tudunk szervezni, jó házigazdák vagyunk, és a magyar szakemberek egyre aktívabbak a nemzetközi térben is. Közben a szőnyegen sem maradt el a visszaigazolás: az Európa-bajnokságról két ezüstérem érkezett, a világbajnoki szereplés is erős volt – és mindez egy olyan sportágban, ahol a nemzetközi megítéléshez nem elég ügyesnek lenni, annak is kell látszani.
Zaja Barbara, alelnök hangsúlyozta, itthon az alapok szélesítése lett a kulcsszó, és ebben a diákolimpiai belépés volt az egyik legnagyobb stratégiai lépés. A Diáksport Szövetséggel már az első megkereséstől gördülékeny volt az együttműködés: végig megkapták a szükséges tájékoztatást és segítséget, míg eljutottak oda, hogy a versenyfelhívás már kézzelfogható valóság legyen. A cél egyszerű, csak munka van mögötte: minél több gyerek találkozzon a sportággal az iskolában, és akinek „rááll a teste és a feje”, az később klubba menjen, edzésre járjon, csapatban versenyezzen.
A szakmai fejlődés másik gerince 2025-ben az edzőképzés lett. Zaja Barbara kiemelte: korábban voltak kezdeményezések (például OKJ-s formában), és a TF-en is fut képzés, de az utóbbi időben hiányzott a rendszeres, trendkövető tudásfrissítés. Most viszont a sportág fejlődéséhez méltó tempó jött: tapasztalt edzők is új impulzusokat kaptak, friss nemzetközi irányokat, kompetenciákat vittek haza, ami hosszabb távon a sportolók teljesítményében fog visszaköszönni. Nála ez nem szlogen, inkább törvényszerűség: jobb edző = jobb sportoló = erősebb válogatott.
A hazai versenyrendszerben is történt elmozdulás: a magyar bajnokság továbbra is csúcsesemény, idén Gyöngyösön több mint ezer versenyzővel – ez már nem „réteghobbi”, hanem logisztikai sportteljesítmény. Emellett több hazai állomás is keretet adott a fejlődéshez: az ELTE-BEAC Spring Open jó „tavaszi visszajelző” szerepet tölt be, a novemberi és téli versenyek pedig teret adnak a kisebb kategóriáknak (egyéni, duó, group), sőt kvalifikációs jelentőséget is kaptak. A következő lépés pedig már a tervezőasztalon van: ranglistás rendszer, hogy ne egyetlen „másfél-kétperces” pillanat döntsön el mindent, hanem egy egész szezon munkája.
Regős Péter, alelnök a nemzetközi oldalt emelte ki: bíróként több éve járja Európát, és testközelből érzi, mennyit változott Magyarország megítélése. Ma már sokkal többen tudják, ki vezeti a magyar szövetséget, és az is számít, hogy a magyar vezetők ott vannak a fontos helyszíneken, aktívak, láthatók. Külön mérföldkőnek nevezte a konferenciát: a vártnál jóval nagyobb érdeklődés (a tervezett 50 helyett 140 fölötti létszám) azt jelezte, hogy a sportág és a magyar helyszín is komoly vonzerő. Pontozásos sportágban ez nem dísz: a bírók, szakértők, edzők, szervezők közötti kapcsolati háló a minőségbiztosítás része. Minél jobb a kapcsolat, annál könnyebb jó bírókat hívni, és annál természetesebb, hogy „Magyarországra szívesen megyünk”.
És hogy mire fut ki mindez 2026-ban? A kép elég tiszta: Európa-bajnokság Prágában és Krétán, egyetemi világbajnokság Göteborgban, világbajnoki jelenlét Orlandóban. Mellette itthon a diákolimpia felfuttatása, a hazai versenyek fejlesztése, tagszervezeti toborzás, az edzőképzés folytatása – és egy külön ünnepelhető mérföldkő: a TF-en végezhet az első, egyetemi diplomával rendelkező cheer edzőgarnitúra. Simon Gábor szerint ez sporttörténelmi lépés, és nehéz vitatkozni vele: amikor a sportág intézményes képzésbe kerül, az már nem ígéret, hanem státusz.
A 2025-ös év legnagyobb eredménye talán mégis az, hogy a szövetség és a tagszervezetek között érezhetően erősödött a közös hang. Zaja Barbara úgy fogalmazott: sikerült olyan kapcsolatot és hangulatot teremteni, ahol a cél közös – fejlődni, építkezni, és közben megtartani azt a nyitottságot, hogy tanulunk a nálunk előrébb járóktól. Regős Péter ezt nemzetközi oldalról erősíti meg: minél több minőségi kapcsolat, minél több szakmai jelenlét, annál könnyebb szintet lépni – és annál természetesebb lesz, hogy Magyarország nem vendég a teremben, hanem az egyik házigazda.
2025-ben tehát nemcsak érmek és események gyűltek, hanem egy új működés logikája is összeállt. A magyar cheerleading még mindig magyarázkodik néha, hogy mi is ez pontosan – de egyre ritkábban kell, mert a szőnyegen (és a szervezésben) már elég hangosan beszél a teljesítmény. A folytatás pedig kifejezetten ígéretes: ha 2025 az alapozás éve volt, 2026-ban már nemcsak épül a ház, hanem elkezd látszani is, mekkora lesz.
A cikk szerzője: Bányász Árpád
A nyitóképen a Magyar Cheer Szövetség elnöksége (balról jobbra): Zaja Barbara, Simon Gábor és Regős Péter
